Árnyas szobában, hűs párnák között, csendes nagy titokban, zárt ajtók mögött, ködként lebegve mindenek felett egyszerre csodás érzés született... Elborítva földet és eget elsodorva borút, s felleget felkeltve érzést s szellemet nem ismerve azt hogy: "nem lehet"... Elsöpörve útjából mi rossz, nem tűrve gondot s bánatot, legyűrve fájdalmat s magányt végre e gondolat rámtalált: rájöttem, mindegy mit beszélsz, már érzést szerelmet nem remélsz, s jó hogy csak magadban élsz, hiába mondod - jó így neked, nincs szükséged arra, ki szeret, hogy nem vagyok más csak barát... ...halld végre meg szived szavát! Csendesen szól, de tán meghallatik: érzem,több az mi ott benn lakik- - ha nem is mondod, érzem én, s bennem ettől kél remény... Hisz ha nézel, elmondja szemed, s remélem egyszer megsúgja szived: velem szebb lesz az életed... |
Utolsó kommentek