Lélekcseppek

Azt álmodtam régenboldog leszek egyszer -de hamar kiderülthogy más a végzetem...Néhány év szerelemvidám és felhőtlen- sandán kifigyelteel is irigyelte...hiszen nagyhirtelena biztosnak hitt alapoly hamar elillantcsupáncsak űr maradtelég egy pillanataz idő meghasadts vele a lelkem-…

...teszem a dolgom, mint máskor...jó lenne most lenni máshol,majd belémhasít:hiányzolmert oly nyomasztó a távol...Várok egy jelet, hogy gondolsz rám...várom a hangod, hogy szólj hozzám...Az órák telnek és néma csend--nem értem, nem tudom: mit jelent... ...ezt is a kis…

Volt némi kis probléma...(de már elmúlt) ez akkor keletkezett...

 Hiába akarlak elfeledni--nem tudlak!Hiába akarlak nem szeretni-nem tudlak!Hiába szeretnék másra gondolni-nem tudok!Hiába telik az idő-még mindíg csak rólad álmodok,s hiába minden-ebbe naponta picit belehalok...(Álomtündér)  

Halkan surran csendembe a magány--belopódzik estelente életembe,könnyfátylat von két szememre--de egyszer el is illan talán...Óvatosan koppan padlómon léptem--akárhogy akarom, békém nem lelem,szorítja, gyötri szívem félelem,ide-oda hajt nyugtalan vérem...Nem jön jel tőled, hiába…

 Kérdezem a percetmiért fut ennyire?Miért, hogy nem jutott időm semmire?Kérdezem az órát:lehetne egyszerhogy megállna?-s Ő engem megvárna?...Kérdezem álmaimhova illantakmiért csábítottak,ha aztán elhagytak?Kérdezem magam:jó ez így nekem?A választ nem tudom,s jövőm nem…

Na, ez sem most időszerű (hálistennek) - most konszolidáltabb a helyzet...mostmár nem fogom mindíg ideírni, de ezeket is föl akartam tenni...ezek is az én "gyerekeim" :) 

Ez a vers nem most íródott - most hálistennek nem időszerű - de azért felrakom...     Most fájok... Most fájok- -de ez jó nagyon, és én hagyom... Most fájok- -s…

 Vádolom az időt,mert oly kevés volt......vádolom a napot,mely oly gyorsan elfolyt...Vádolom magamaz elmulasztott percekért...S vádollak!Igen téged is vádollak én...Vádollak Kedves,mert nem lehetsz enyém--vagy van még remény?...Álomtündér 

Csaló a vágy,becsap a láz,kínoz a tűzs a hideg ráz-ezernyi kételyzúzza szét létem,surran a mákonyszempillám felett......hajnal felé márha jő a derengésidebűvöllek-megfogod kezem,édes mosollyalsimogat szemem...míly bűverővelbír a képzelet-hisz tudom: ez csak álom,s te nem…

 Ez az mitől féltem...Ez, mit úgy reméltem hogy nem jön soha el--csak erősen hinnem kell!De nem is tudom mit gondoltam:én mindíg szerencsétlen voltam,hát ez az mire számíthattam...Hiába minden könny és bánatmi nehezíti szempillámat,nem tudlak feledni,úgy hiszem--elszorul…

 Üres a szívem,üres a lelkem,zsibbadt mindenem nélküled...Kong a csend bennemkoppannak a percek,vánszorog az idő,ha nem vagy itt velem--szívem hiába vár:nem leszel soha már!                  …

2007.12.28.

 Ma nem érdekelt semmi,ma nem tudtam vidám lenni,ma minden bántott engem,ma nem tudtam mit kéne tennem,ma hiába mosolygott bárki rám,ma tudtam ez nem az én órám--sőt tudtam, nem is az én napom...ma éreztem: én nem ezt érdemlem,s mégis folyton ezt kapom--lehetne békésebb…

 Most, hogy közeledik az a nap, ami mindíg a bánat csúcspontja az életemben - férjem halálának évfordulója, ezt a verset is fölteszem ide... Hozzá és róla írtam egyszer...Végiggondolva életem nem tudom: mit vétettem... Nem tudom mi az oka e rengeteg fájdalomnak, bánatnak és…

A mesének vége... ami ezután jön, az már múltidő....Azért felteszem a többi "régi" verset is, a teljesség kedvéért...Aztán születtek újak is...keserűek, szomorúak fájdalmasak...Ha valaki véletlenül olvas, jelezze, kérem...